Magazin
A magvetéses füvesítés 10 leggyakoribb hibája
Füvesítés előtt
elmarad a gyomírtás
Eredmény: változatos gyomoktól
hemzsegő pázsit
Gyomos terület
befüvesítésekor az első
lépésnek a vegyszeres
gyomirtásnak kell
lennie. Erre a célra glifozát
hatóanyagú vegyszert érdemes
használni (pl.: Glialka, Roundup, Medallon), mely
kipermetezve a gyomnövények levelén
és szárán
szívódik fel és pusztítja
el azokat. 10-14 nap alatt fejti ki hatását,
miközben eljut a növény minden
földalatti részéhez
(gyökér, rhizóma, tarack stb.) is,
megakadályozva annak későbbi
kihajtását. Vannak erőszakos gyomok (tarackos
fűfélék, apró szulák,
szeder, stb.), melyeknél akár kétszer
is ismételni kell a kezelést.
Számítani kell arra is,
különösen egy nem rendszeresen
nyírt terület esetén, hogy ezek a gyomok
a megelőző években milliónyi magot is hoztak,
melyek csak arra várnak, hogy a földbe keveredve
kicsírázzanak. Ilyenkor a gépi
kapálás és tereprendezés
után pihentetni kell a talajt, megvárni,
míg kihajtanak, majd újra vegyszerezni. Ugyanez a
helyzet a hozatott termőfölddel is, amely jó
eséllyel van fertőzve mikroszkopikus méretű
magokkal.
Nem elegendő vastagágú
termőtalaj -
Eredmény: könnyen kiszáradó,
tápanyaghiányos, sárgás,
ritka fű
A
gyep optimális fejlődéséhez minimum
10-15 centiméternyi termőrétegre
van szükség. Ez raktározza a vizet
és a tápanyagokat, ezért
minél vékonyabb, annál gyorsabban
szárad és merül ki. A sokkal gyakoribb
öntözés és
műtrágyázás ebben az esetben
elengedhetetlen, de tökéletes megoldást
nem biztosít, ezért már
kertünk kialakításának
kezdeténél ügyelni kell, hogy mindenhova
legalább ez a minimális mennyiségű
föld kerüljön.
Rossz
minőségű tereprendezés -
Eredmény: egyenetlenfelszínű
gyep,
melyen elakadhat a
fűnyíró is
Csupán az
esztétikát szem előtt tartva
is az igényesen
elegyengetett föld
legyen a célunk tereprendezéskor.
Saját kertünkben ez lapáttal,
talicskával, széles gyepgereblyével,
jó szemmel és erős derékkal nem
teljesíthetetlen feladat, ha viszont elmarad, azt
később nagyon fogjuk bánni.
Sekély
talajelőkészítés -
Eredmény, hasónló,
mint a
sekély termőréteg esetén
Füvesítés előtt a
letaposott,
összeállt talajt fel kell ásnunk vagy
kapálnunk legalább
10-15 cm mélyen, hogy
elvégezhessük a tereprendezést,
beforgassuk az elpusztult növényi
maradványokat Az így megművelt föld
könnyebben veszi fel, és tovább tartja
meg a nedvességet és a tápanyagokat,
akadályozza a pangó víz
kialakulását, és a fű is
könnyebben és mélyebbre
növesztheti gyökereit, ami által nő a
strapabíró képessége. A
helyes talaj-előkészítésnél
ne feledkezzünk meg a
talajjavításról ás a
szervestrágyázásról sem!
Helytelen
mennyiségű és egyenetlenűl kiszórt
fűmag -
Eredmény: nehezen
záródó, ritkás
pázsit
Kis fűmagdózis
esetén a
gyomok is nagy előszeretettel bukkannak fel; a túl sok mag
pedig olyan sűrűn kel, hogy a levegő nem bírja
átjárni a nedves
„csomókat” és gyors
pusztítást végző
penészgombák jelennek meg.
A helyes fűmagdózis
30-50 gramm/m2, melyet a lehető
legegyenletesebben kell a felületen eloszlatni.
A
fűmag túl mély vagy túl
sekély bedolgozása -
Eredmény:
foltokban csírázó fű
A magvetés után a magot a talaj felső fél-egy cm-es rétegébe kell bekeverni. A csírázáshoz a fűmag némi fényt és oxigént is igényel, ezért káros a mélyre juttatása. A föld felszínén heverő csírázó magot viszont a gyors kiszáradás veszélyezteti.
Hengerelés
hiánya -
Eredmény: hiányosan kelő, egyenetlen
felületű gyep.
Füvesítés során két hengerelésre van szükség: egyszer a tereprendezés után, vetés előtt, hogy az esetlegesen mélyebben fellazított részeknél megjelenő süppedések még a vetés előtt előjöjjenek, és gereblyével korrigálni tudjunk azokat. A vetés utáni hengerelés jelentősége az, hogy a maghoz tömörítse a talaj szemcséit, aminek a jó csírázásban van elengedhetetlen szerepe.
Az
indító
műtrágyázás kihagyása -
Eredmény: lassan növő,
nehezen
sűrűsödő fű
A tartós
hatású szerves trágya
bekeverése mellett szükség van indító
műtrágya
szórására is, amely a sok
nitrogénen túl az emelt
foszfortartalmával segíti a füvet a
kezdeti fejlődésben. Használatával
gyorsabban kapunk használható és
szép pázsitot.
Elégtelen
öntözés a vetés után
- Eredmény: kevés csapadék
esetén rösszul vagy
egyáltalán
nem csírázó magok
A füvesítés követően a legfontosabb teendőnk a vetés folyamatos öntözése. Egész munkánk sikeressége azon múlik, hogy ekkor folyamatosan nedvesen tudjuk-e tartani a talaj felső pár centis rétegét. A kritikus szakasz az első belocsolástól addig tart, míg a fűszálak a talajfelszínt árnyékolva nem csökkentik annak párologtatását, és nem eresztenek megfelelő mélységbe gyökérzetet. Ez 2-3 hetet vesz igénybe és gyakran napi 3-4-szeri locsolást is jelent az időjárástól és talajtipustól függően.
A
vetés túlöntözése -
Eredmény:
foltokban sárgás pázsit,
egyenetlen sűrűségű csírázás
Az automata öntözőrendszer
rosszul
beállított öntözési
ciklusa, egy nyitva felejtett hagyományos kerti
szórófej vagy egy rosszkor jövő
felhőszakadás könnyen vezethet
vetésünk
elázásához. Ilyenkor a rosszabb
vízelvezetésű talajokon a
mélyedésekben megáll a víz,
és megfosztja az
oxigéntől a gyenge
fűszálakat, és a mélyebb
talajrétegekbe mossa le a
létfontosságú nitrogént. A
többlet csapadék az erősebben lejtős terepről lemossa
a magot a mélyebben
fekvő részekre, tönkretéve a
szép egyenletes vetésünket. Fontos
még a vetés után
nélkülözhetetlen gyakori
öntözés ritkítása a
teljes csírázás után, mert
az állandóan nedves fűszálak
között gyorsan felütheti fejét a
penész, ami tenyérnyi gonosz foltokban
öli a friss gyepet!
Túljutva ezen nehézségeken
várjuk meg, amíg füvünk el nem
éri a 8-10 cm-es
átlagmagasságot,
legalább 1 nap öntözési
szünet beiktatása után éles
késű fűnyíróval 4-5
cm-re nyírjuk le. A
füvesítéssel immáron
megvagyunk, de a munkának még közel
sincs vége! Innentől kezdődik az ápolási
munka, melynek
fontossága semmivel sem múlja alul a
telepítését.
Referencia
képek
A füvesítés árai
Tájékoztató árak a magvetéses füvesítésről és a gyepszőnyegezésről.
»
Megnézem
Ívmester gyepszegély
Csak nálunk!!!
Gyönyörű
ívek, éles, de szinte
láthatatlan választóvonal a gyep
és az
ágyás között. A profi
és a
házilagos kertépítés
elengedhetetlen
kelléke . . .
»
Tovább
Aktuális akció
Magazin
Hasznos olvasnivaló!!!
Tudnivalók
és tanácsok a
kertépítés
és automata
öntözőrendszerek
témakörében . . .
»
Tovább
Kertépítési szolgáltatások
Rendelje meg most!









